Translated by Dave Hollins
Preface
In the “City of Cities” or otherwise named “Capital of European Culture”, the impressive Place d’Etoile is dominated by the Arc de Triomphe, guardian of the Tomb of the Unknown Soldier. At the far end of the “imperial road”, the Champs Elysees, it is supposed at the same time to remind all future generations of the period when Napoleon 1st, Emperor of the French, ruled over the larger part of Europe. Every day, the tourists flock down the eight arterial roads to the symbol of the long past glories of war, on which the great victories of the greatest Corsican are immortalised. Amidst the many well-known dates and names of towns, most of them are surprised to read the following inscription: “Raab 14th June 1809”, because many of them know do not know that this is a reference to the German name then in use of the present-day Hungarian city of Györ.
Even less well-known right up to the present day is how part of the French army once again arrived on Hungarian soil in 1809, what kind of campaign they were engaged in, who their actual enemy was, what part the Hungarian troops played and above all, why the Battle of Raab (Györ) seemed to be so important for the people of that time, that the memory of it survives until today. The reason for this widespread lack of knowledge lies in the military literature, in which there is very little to be read about the events in the Hungarian Lands. Certainly, sources have been published and followed up by analyses, but these are at least about a century old and above all, they are in the Hungarian language, which makes accessing them difficult. There is yet another factor: The few publications in German repeat the accusations made by the commanders, who were responsible for the military defeat, but placed the blame on Hungary, which had been drawn unexpectedly and, in part, unprepared into the events of the war. In this context, they have also often been silent both about the kind of ill-managed retreat out of Italy by Archduke John, which brought the French troops into the Hungarian Lands, and the nature of the quarrels, which Archduke had with his brother, Archduke Joseph, who commanded the forces in Hungary, and with his other brother, Archduke Charles, who was the commander-in-chief. These factors ultimately led to the defeat of the Habsburg army at Györ (Raab).
Everything has been changed in this new work by the Viennese author, Ferdi Wöber, which has now been published in German, French and English. He has moved beyond the old approaches – he has looked up the sources in the central and local archives, has often travelled around and closely studied the battlefield, he has researched those detailed questions everywhere and finally, has consulted with both Austrian and Hungarian experts. In this preparatory phase of his work, he discovered previously unknown archival sources, ascertained new facts, cleared up many uncertain matters, and answered precisely more questions of detail. With the publication of the book, he does even more; he moves the Hungarian and Latin sources into the much more widely spoken German language; he includes very thoroughly assembled maps of the initial marches by both sides and the individual phases of the battle for a better understanding of the events together with well-chosen pictures of the main personalities, important sites and battlescenes to enhance the text. In short, it can justifiably be said that with this work, Ferdi Irmfried Wöber gives the battle of Raab (Györ) its place in military history, both in terms of its historical significance and in the context of contemporary events. From the point of view of a Hungarian, this undertaking can only be given the warmest welcome and the most appreciative thanks.
Budapest March 2001, Professor József Zachar
1809: La bataille de Raab
Traduction: Robert Ouvrard
Préface
Dans la « Ville des Villes », appelée aussi « la capitale de la culture européenne », l’impressionnante place de l’Étoile est dominée par l’Arc de triomphe, gardien de la tombe du Soldat Inconnu. A l’extrémité de la « route impériale », les Champs-Élysées, il est également sensé rappeler aux générations futures l’époque où Napoléon Ier, Empereur des Français, régnait sur une grande partie de l’Europe. Chaque jour affluent, des huit artères, des touristes du monde entier jusqu’au symbole d’une longue gloire militaire, que les grandes victoires du plus célèbre des Corses perpétuent. Parmi les dates et lieux célèbres, beaucoup lisent avec étonnement l’inscription : « Raab, 14 juin 1809 », simplement parce que la plupart d’entre eux ne peuvent savoir qu’il s’agit là du nom, utilisé à cette époque, de la ville hongroise de Györ.
Encore moins sait-on, jusqu’à aujourd’hui, comment les armées françaises, en 1809, arrivèrent une nouvelle fois sur le sol hongrois, quelle guerre ils menèrent, quel était en fait leur ennemi, quel rôle jouèrent les troupes hongroises, et, finalement, pourquoi la bataille de Raab (Györ) semble, pour les contemporains, si importante que son souvenir soit encore dans les mémoires. L’histoire militaire est très certainement responsable de cet état de fait, dans laquelle très peu peut être lu sur les évènements de 1809. Certes, il y eut des publications et des études, mais elles parurent il y a plus d’un siècle, et pour la plupart dans une langue peu accessible, le hongrois.
De plus : les quelques publications de langue allemande répètent les accusations faites par les commandants, responsables de la défaite, qui en font porter la responsabilité sur les hongrois, lesquels furent entraînés de façon imprévisible, et, pour beaucoup, non préparés dans la guerre. Dans ce contexte on a passé très souvent sous un silence coupable, la retraite condamnable d’Italie de l’archiduc Jean, qui amena les troupes françaises sur le sol hongrois, et sur les querelles que l’archiduc eu avec son frère, l’archiduc Joseph, qui commandait les forces en Hongrie, et avec son autre frère, l’archiduc Charles, alors commandant en chef. Tous ces paramètres conduisirent en fait à la défaite de l’armée de Habsbourg à Györ (Raab).
Tout est différent avec le présent ouvrage en allemand, écrit par le viennois Ferdi Wöber. Il s’est écarté de toutes les idées reçues, a puisé aux archives centrales et locales, s’est souvent rendu sur place, pour étudier de façon complète le champ de bataille, y faire des recherches sur les moindres point de détail, enfin a consulté les experts des deux pays. Durant ce travail préparatoire, il a découvert des archives encore inexploitées, qui l’on conduit à de nouvelles découvertes, à clarifier beaucoup de points obscurs, à préciser des détails.
Avec cette publication, il va plus loin encore : il a transcrit de nombreuses sources, en hongrois et en latin, en anglais et en allemand ; il présente des plans très détaillés des marches initiales des deux armées, ainsi que des différentes phases de la bataille, pour permettre une meilleure compréhension des évènements; des illustrations soigneusement choisies des principaux protagonistes , des lieux et des moments de la bataille, qui renforcent le texte.
En résumé, on peut dire qu’avec cet ouvrage, Ferdi Wöber redonne à la bataille de Raab (Györ) la place qui lui revient dans l’Histoire, tant du point de vue de son importance historique, que de la réalité des évènements. Du point de vue hongrois, on ne peut que le féliciter de cette entreprise et l’en remercier chaleureusement.
Budapest, mars 2001
Professeur József Zachar, Oberst dhmwD i. R. u. d.R.
Doktor der Ungarischen Akademie der Wissenschaften, Präsident der Ungarischen Kommission für Militärgeschichte
1809 Schlacht bei Raab
(A szerző kiadása, Wien, 2001. 71 o.)
Az 1809. június 14-i, Győr melletti csatával kapcsolatosan, amelyben a János főherceg vezényelte császári-királyi és a József főherceg nádori vezénylete alatt állt magyar nemesi felkelő csapatok kudarcot vallottak a (Beauharnais) Jenő itáliai alkirály alárendeltségében állt francia császári csapatokkal szemben, a késői utókor keveset tud, s amit tud, azt is általában rosszul. Erre figyelt fel az alsó-ausztriai Maria-Anzbach csendjébe visszahúzódva a napóleoni korszak irodalmában elmélyült kutató, Ferdi Irmfried Wöber. Érdeklődése egyre meghatározóbban fordult e hadtörténelmi esemény felé, nem elégedett meg immár az addigi csatatörténeti feldolgozások sommás ítéletével, a kiadott forrásokból megszerezhető kiegészítő ismeretekkel. Vette a fáradságot, személyesen járta be az egykori helyszínt, követte a szembe került ellenséges hadak felvonulási útvonalait, tanulmányozta az összecsapás helyszínét, a legszélesebb értelemben felfogott csatateret. Ezt követően a térség helyi városi, egyházi és magánlevéltáraiban felkutatott számos, mindeddig hasznosítatlan forrást, (bár sajnálatos módon a jelzett hivatkozások végül is kimaradtak a kötetből). Végül sorozatosan konzultált a korszak legjelentősebb magyar, osztrák, francia, olasz, német, brit és amerikai kutatóival szerte a nagyvilágon az egyes részkérdéseket illető új felismeréseiről. Így született meg ez a figyelemre méltó új tudományos feldolgozás, amelyben állításait a szerző pontos vázlatokkal, forrásidézetekkel, korabeli ábrázolásokkal és mai terepfelvételekkel igazolja.
Elemzését 1809. június 6-ával indítja, amely napon a főhadiszállását a győri püspöki palotában felütő és a magyar insurrectiót e térségben gyülekeztető József főherceg nádor értesítést kapott fivérétől, a császári-királyi haderő főparancsnoki tisztségében állt Károly főhercegtől, hogy hadaival egyesülnie kell a másik fivér, János főherceg visszavonuló itáliai hadseregének kötelékeivel, hogy együttesen húzódjanak Pozsony felé, amelyet támadás fenyeget. Ugyanaznap Jenő itáliai alkirály addig Sopron térségében állomásozott erői is megindultak kelet felé, és Sárvártól keletre egyesültek. Az erőviszonyok részletezése során a szerző kiemeli József nádor felelősségteljes jelentéseit, amelyek egyrészt hiteles képet adtak a magyar nemesi felkelés kötelékeinek harcértékéről és hadba vethetőségéről, másrészt javaslatokat tartalmaztak a további teendőket illetően. Ezzel szembeállítja, menynyire tévesen ítélte meg János főherceg a szemben álló francia erők nagyságát és saját lehetőségeit. Ezután rátér a kétoldalú csapatmozgásokból fakadó, Jánosháza-Karakó és Bodonhely-Gógánfa térségében bekövetkezett kisebb összecsapásokra, majd a június 12-i Pápa melletti ütközetre, amely a francia hadvezetés feltételezése ellenére nem bontakozott ki döntő csatává, miután János főherceg Győr felé visszavonult.
A továbbiakban Wöber felidézi János főherceg és József főherceg június 13-i téti találkozóját és heves vitáját az előbbi által június 15-ére tervezett, utóbbi által elvetett győri támadó csatavívással kapcsolatosan. Ezután részletezi a császári-királyi kötelékeknek a feltételezett csatarendnek megfelelő visszavonását, az ugyancsak gyülekeztetett insurrectiós erők közéjük való betagolását. Ezt követően bemutatja, hogy Csanak és Gyirmót térségéből a francia elővéd már aznap kiszorította a Habsburg-hadak utóvédjét, és elfoglalta a Gyirmót és Ménfő közti magaslatokat, ezáltal pedig meghatározó előnyhöz jutott. A magát még mindig túlerőben vélő János főherceg 14-én reggel ennek ellenére ismételten visszautasította József nádor javaslatát, hogy csatavívás helyett vonuljanak vissza Komáromba. Miközben érvényesítette a magyar hadszíntéren elnyert főparancsnoki beosztását, és Kismegyerre támaszkodva, csatarendbe állíttatta hadait, azokat heves francia tüzérségi csapás érte. Ezáltal világossá vált a francia támadó csatavívási szándék, és János főherceg úgy döntött, a másnapra tervezett sajá támadás helyett elfogadja, hogy védelmi felállásból még aznap csatát vívjon.
A szemben állók erőinek pontos bemutatása után és a terep aprólékos felvázolását követően a szerző rátér arra, miként telt el az idő egyrészt a Habsburg-hadvezetés tehetetlen várakozásával, másrészt a francia hadvezetés pontos ismereteket eredményező felderítésével. A francia részről megindított támadás részletezése következik ezután, melynek során jelentős teret szentel a szerző János főherceg későbbi insurrectióellenes vádaskodásainak, és azokat főleg a francia források bemutatásával teszi tarthatatlanná. Ugyanígy jár el a csatavívásnak János főherceg által végül is elrendelt félbeszakításával és a csapatok visszavonulásával kapcsolatosan is, újra és újra a résztvevőket megszólaltatva, és a főleg a nemesi felkelő erők által időközben végrehajtott ellenlökésekre is részletesen kitérve. Minden eddigi feldolgozással szemben, ezúttal a források tükrében, végre teljes valóságában világossá válik az insurrectiós erők helytállása, és az a tény, mennyire nem rajtuk múlt a vereség és a kényszerű visszavonulás, sőt mennyire nem is az ő soraik rendültek meg elsőként: a zömre nehezedő óriási francia túlerő következményeként bekövetkezett ottani zavar eredményezte azt. Végül a menekülésbe torkolló visszavonulással kapcsolatosan is azt emeli ki a szerző, hogy József nádor rendelte el nemesi felkelőinek az azonnali komáromi gyülekeztetést és a gyülekezőhely mielőbbi elérését, miközben János főherceg császári-királyi hadai ilyen irányú parancs nélkül maradtak, és csak másnap vonultak Ács térségében végrehajtott gyülekeztetést követően a szőnyi hídfőhöz.
A szemben álló hadviselő felek további magyarországi mozdulatainak a felvázolását követően Ferdi Irmfried Wöber a vereséggel és a veszteségekkel kapcsolatosan az uralkodónak, illetve a generalisszimusznak küldött jelentésekkel, főleg azok valóságtartalmával foglalkozik. Ezt követően kitekintésként a Győr birtoklásáért vívott küzdelmet, a város június 24-i francia kézre kerülésének körülményeit idézi fel.
E rövid ismertetés is világossá teszi, hogy csak üdvözölni lehet ennek a magyar szempontból is oly jelentős hadtörténelmi eseménynek új szempontú, a valós tényeket felszínre hozó, aprólékos bemutatását. Mivel pedig ez egy osztrák szerző részéről, német nyelven történt, talán a szélesebb szakmai közvéleményben is tudatosul, hogy nem a magyar résztvevőkön múlt a diadal, nem az utolsó magyar nemesi felkelés vallott kudarcot, hanem ellenkezőleg, a Habsburg-hadvezetés csődje nyilvánult meg a túlerővel szemben felelőtlenül vállalt csatavívással. Mindez együttesen szakítást eredményezhet egy kétszáz esztendő óta axiómává rögzült téves beállítással, ami a tudományosság szempontjából igazán örvendetes.
Zachar József
Napóleon nyomában - Komáromban
György Károlyné Rabi Lenke, Jókai Mór Városi Könyvtár, Komárom
A helyismereti munkát - sok más dolog mellett - azért szeretem, mert a könyvtáros érdekes kérdésekkel találkozik. Ilyen érdekes kérdéssel fordult hozzám Ferdi Irmfried Wöber is. 2000 nyarán kereste fel könyvtárunkat azzal a kéréssel, hogy József nádor komáromi tartózkodásáról szeretne pontos információkat, mégpedig az 1809. június 14-i győri csatához kapcsolódóan. Elmondta, hogy könyvet ír Napóleon magyarországi csatájáról, a győri csatáról. Már végigjárta a levéltárakat, könyvtárakat, felkereste a csata helyszíneit, lefényképezte, összevetette a térképekkel. Megállapítottam magamban, hogy Wöber úr nagyon alapos kutatást végez, és nagyon lelkes. Az információkeresés közben kiderült, hogy bár könyvtárnyi irodalma van a napóleoni háborúknak, a mi helyismereti gyűjteményünkből hiányoznak a korra vonatkozó könyvek, pl.: Alapi Gyula: Komárom és az utolsó nemesi felkelés, 1910., vagy a Domanovszky Sándor: József nádor élete, 1944., melyeket - igaz csak fénymásolatban - sürgősen pótoltam. Wöber úr elégedett volt a kapott információval. Megadta az e-mail címét is, hogy a jövőben tarthassuk a kapcsolatot. Többször írt, és tájékoztatott munkájáról.
2001 nyarán egy szép meghívót kaptam Győrbe június 14-re, az elkészült könyv bemutatójára. A szervezők - Wöber úr és családja - igen gazdag programot állítottak össze. A rendezvény sajtótájékoztatóval kezdődött, majd az érdeklődő közönséget bérelt autóbuszok Kismegyerre szállították. A kismegyeri temetőben a szerző tartott előadást a csata lefolyásáról, majd a temetőkápolna falán emléktáblát helyeztek el a Napóleon Intézet munkatársai. Ezután az emlékműhöz mentünk, ahol csoportos fotók készültek.
Délután a Klastrom Szállóban tartották a könyvbemutatót. F. I. Wöber: 1809 Schlacht bei Raab című könyvét dr. Zachar József hadtörténész, egyetemi tanár mutatta be magyarul és németül. A bemutató után a szerző minden egyes meghívottnak név szerint megköszönte a segítségét - egyúttal bemutatta a közönséget egymásnak. A szervezőknek arra is volt gondjuk, hogy az asztaloknál úgy alakítsák az ültetési rendet, hogy a résztvevők tudjanak társalogni egymással. Az este hangulatos vacsorával zárult.
2003 szeptemberében megint meghívót kaptam Wöber úrtól: szeptember 27-én először a kismegyeri emlékműnél és a majorsági épületnél találkoztak a meghívottak, majd a nyúli Platán vendéglőben elfogyasztott közös ebéd után a pincékhez mentünk. Az iskolások és a grazi hagyományőrzők műsora után a nyúli polgármester felavatta az egykori hadifoglyok emléktábláját az egyik nyúli pince falán.
2004 májusában újabb levél érkezett Wöber úrtól. A meghívás Grazba szólt 2004. június 19-20-ra, egy nemzetközi hadtörténeti szimpóziumra Napoleon und Graz 1809 címmel. A kétnapos konferencián történészek, hadtörténészek tartottak előadásokat, többek között F. I. Wöber is az újabb kutatásairól. A szervezők a konferencia előkészítésekor szerkesztettek egy honlapot, ahol minden információt megtaláltunk az előadóktól a szálláshelyekig. Mivel szinkrontolmácsolást nem tudtak biztosítani, az előadások szövegét is feltették az internetre, hogy előre tanulmányozhassuk.
Erre a konferenciára sajnos nem tudtam elmenni, Wöber úr azonban gondolt rám: július 5-én felkeresett. Elhozta a konferencia előadásait kinyomtatva és a képeket. Délután kimentünk a Monostori erődbe, majd az egyik vendéglő teraszán beszélgettünk. Wöber úr elmesélte, hogy diákkora óta kedvenc témája a napóleoni háborúk kora, s hogy nagyon érdekli a magyar történelem. Ez igen szép dolog egy osztrák kutatótól!
Wöber úrral való kapcsolatomban nem azt tartom fontosnak, hogy meghívott a könyvbemutatójára és más programokra. Személyében egy olyan "amatőr" (?) történészt ismertem meg, akinek alapossága, kitartó kutatómunkája igazán tiszteletre méltó. A rendezvényeken való részvétel "hozadéka", hogy több magyar és külföldi kollégával, történésszel, levéltárossal ismerkedtem meg, akikhez nyugodtan fordulhatok segítségért, ha már a mi gyűjteményeink kicsinek bizonyulnának. Végül, de nem utolsósorban: a jó szervezésből mindig lehet tanulni!
